írásaim
-
A régi hiedelem attól erős, hogy régóta hordozod – nem attól, hogy igaz.
Egy egyéni családállítás folyamán a kliensem kicsit félve hozakodott elő a gondolattal, miszerint ő csak egy „besikerült” gyermek. Nem nagy matemaka kiszámítani, hogy nem várt gyermek volt, hiszen a házassági évforduló és a születése napja nem teszi ki egy terhesség időtartamát. Gondolataiban már tinédzserkorban felrémlett, majd bizonyítást nyert a számok által a gondolat, hogy szülei talán össze sem házasodnak, ha ő nem érkezik meg. Csak ez lehetett a magyarázat arra is, hogy nagyon korán elváltak, édesapja alkoholista volt már akkor is, és gyér emlékképei csak a veszekedéseket, a boldogtalanságot idézik. Amikor megkérdeztem, milyen érzés ezt hordozni, szinte ömlöttek belőle a szavak: Ez vagyok én.Ez kötődik hozzám. Ötven éven át abban…